„Játékos észforgató” kistérségi csapatversenyünket 10. alkalommal szerveztük meg az idei tanévben – ezúttal a környezettudatosság jegyében. A rendezvényre 2023. dec. 6-án került sor 6 csapat, csapatonként 8-8 fő, 4 alsós és 4 felső tagozatos versenyző, 25 segítő diák és 15 pedagógus, ill. segítő munkatárs részvételével. A csapatok az alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola, a dunaharaszti II. Rákóczi Ferenci Általános iskola, valamint a dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola sajátos nevelési igényű (SNI), ill. beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) tanulóiból álltak össze.

A diákok a környezet- és egészségvédelem témaköréhez kapcsolódó játékos feladatokban mérhették össze tudásukat, ügyességüket, feladatmegoldó képességüket az arany minősítés eléréséért. A komoly témakört játékos köntösben dolgozták fel az egyes állomások „kihívásai”. Ilyen volt pl. a mozgáskoordinációt igénylő akadálypálya, melyen végighaladva válogathattak szemetet a gyerekek, majd látott információk kizárásával ismertek fel hazánkban is termesztett, mégis kevéssé ismert növények magvait, terméseit. A csapattagok összehangolt munkáját igénylő ügyességi feladat volt a föld betűkockáiból és a kontinensek lombkoronájából álló „élet fájának” életre keltése, de kincskereső játék, puzzle, ebédmenü összeállítása és a mozgásra buzdító okostáblán lejátszható társas játék is szerepelt a kihívások között. A délután kiemelt eseménye volt, ugyanakkor egy lehetséges jövőt illusztrált a robotika bemutató és közös kahootozás. Mindehhez a keretet Szepesi Zsuzsa: „A nagyvárosi csoda” c. ökomeséje adta. A park fáinak és állatainak jelképes megmentését nem csupán az értékes pontszámok jelezték, hanem babszemeket is gyűjtöttek a csapatok az egyes állomásokon. Ezeket közösen elültethetik majd tavasszal, emlékezve arra, hogy egy-egy apró odafigyeléssel mindannyian tehetünk szűkebb környezetünk védelméért. 

Az „észforgató” örömteli találkozás, együtt játszás, együttműködés, egymás értékességének és egyediségének tisztelete jegyében zajlott idén is. Nem csupán a részt vevő tanulók számára jelentett élményekben gazdag játékot és vetélkedést, hanem az őket kísérő gyógypedagógusoknak, fejlesztőpedagógusoknak is értékes és hasznos beszélgetésre, tapasztalatcserére adott lehetőséget.

A verseny értékes nyereményeinek nagyon örült minden résztvevő, hiszen az arany minősítés mellett mindenkinek tudtunk kedveskedni ajándékkal és finom falatokkal is támogatóink jóvoltából.

Köszönjük Dunaharaszti Város Önkormányzatának, valamint a Dunaharaszti Környezetbarátok Egyesületének, hogy támogatásukkal hozzájárultak rendezvényünk színvonalas lebonyolításához!