Tegnap, ápr. 15-én iskolánk tanlói egy izgalmas kistérségi népdaléneklő versenyen vettek részt, a délegyházi Hunyadi János Általános Iskolában. A versenyzőket nem minősítéssel, hanem helyezéssel értékelte a 3 tagú szakmai zsűri. Tanulóink fantasztikus eredményeket értek el. Több mint 10 versenyszámból egyéni kategóriában Borcsa Herold Zoltán 7.a osztályos tanuló III. helyezést Kiss Viktória 8. e osztályos tanuló […]
Iskolánk 5. évfolyama a Füvészkertbe látogatott, ahol a növényvilág megismerése mellett, Nemecsek és a többi Pál utcai fiú nyomait kutatták. Ezután a Grundra sétáltak,majd a Práter utcában nézték meg a regényhősök szobrait.
Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is verseket tettünk iskolánk kerítésére. Köszönet mindenkinek,aki részt vett a versek másolásában és fölrakásában!
Iskolánk három ötödikes tanulója: Ledó Anna, Hollósi Dávid és Kiss Dániel Péhl Gabriella tanárnő mentorálásával részt vett a Hebe Kft Jókai 200 című levelezős versenyén. Az egyik feladat Jókai-bableves főzése volt, ennek pillanatait osztjuk meg. Eredményhirdetés júniusban várható.
Egy múzeumpedagógiai óra keretében látogattunk el József Attila szülőházába, amely most emlékmúzeumként fogadja a látogatókat Budapesten, a Gát utca 3. szám alatt. A szépen felújított emlékszoba falain a költő verseivel, fotóival, személyes tárgyaival ismerkedtünk. A tárlat vezetője megidézte nekünk a XX. század elejének hangulatát, irodalmi életét, a kávéházak világát, majd a tragikusan rövid életű költőóriásról […]
2024-től újabb mérföldkőhöz érkezett a dunaharaszti tehetséggondozás: a város a rangos Curie versenysorozat egyik területi központjává vált. A matematika, kémia és környezetvédelem tantárgyakat felölelő Curie versenyeken általános és középiskolás diákok vehetnek részt Magyarország egész területéről, valamint a határon túli magyar közösségekből is, áll a szervezők szerkesztőségünknek küldött közleményében. A teljes cikk elolvasható a dunaharasztionline.hu portálon.
Kedves Diákok, Kedves Szülők! A 10. Digitális Témahét alkalmából házi plakátkészítő versenyt hirdettem meg, melyre AI segítségével kellett az alábbi témában A4-es plakátot készíteni:Milyen robot tudná segíteni az itt tanuló, dolgozó emberek mindennapjait? A háziversenyre 17 pályázat érkezett. A mai napon volt az eredményhirdetés. Köszönöm Mindenki munkáját. A helyezettek: Helyezettek I. helyezett: 8.e Szilágyi Levente […]
Egy alsós gyermeknek nem könnyű megérteni, amikor 200-300 évvel korábban történt eseményekről, szokásokról beszélgetünk, márpedig a német népismeret órákon a svábok hagyományait, életét, szokásait, életmódját ismerjük meg – visszaugorva az időben – a magyarországi betelepülésükig.Magyarázzuk például úgy, hogy legalább a gyermek dédnagymamájának a születéséig kellene visszamennünk az időben, de a gyerekeknek oly nehéz még ebbe […]