Nagy örömünkre szolgált, hogy iskolánk, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7.e osztálya megnyerte a Határtalanul pályázatot. Úticélként Szerbiát választottuk. Az osztályunkból 20 fő, és a többi hetedik és nyolcadik osztályból még 25 tanuló vehetett részt a kiránduláson. Pedagóguskísérőink voltak Török Zoltánné és Balázs Ferenc, Fuchs Beáta pedig kísérő szülőként vett részt a kiránduláson.

 Megtiszteltetésünkre szolgált, hogy Dr. Maruzsa Zoltán Viktor köznevelésért felelős államtitkár is elkísért bennünket. Április 14-én előadást tartott az utazó diákoknak a szerbiai utunk állomáshelyeiről, az állomáshelyek történelmi eseményeiről, és történelmi jelentőségükről. 

1.nap 2023.04.19.

Április 19-én reggel 7 órakor nagy izgalommal indultunk a várva várt útra. Az utazás alatt végig jó hangulat uralkodott az autóbuszon. Rövid várakozás után Röszkénél léptük át a határt. Első úticélként Újvidékre mentünk a Péterváradi erődhöz, amely a balkáni hadiút egyik legjelentősebb erődítménye volt. Ott izgalmas előadást hallgattunk meg az erőd történetéről, egy képviselőtől. Sétáltunk a várban, megtekintettük a vármúzeumban a néprajzi gyűjteményt, az időszakos kiállítást, sétáltunk a katakombákban.

Következő célkitűzésünk a belváros megtekintése volt. Sétáltunk a Duna utcán és a Duna parkban, sétáltunk a Szabadság téren, majd megtekintettük a Városházát, itt dr. Maruzsa Zoltán Viktor tartott történelmi ismertetőt a gyerekeknek, és a Mária Neve Katedrálist.

Az ezt követő program nagyon kedves volt a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt. Megkóstoltuk a szerb fagyit. Nagyon ízlett mindenkinek.

Innen Bács várához utaztunk, amelyet Rákóczi fejedelem csapatai felgyújtottak 1704-ben, de nem tudták elfoglalni. Bács vára Bács vármegye székhelye volt, amelyet Szent István hozott létre. Kis csapatunk boldogan hódította meg a várfalakat. Meseszép környezetben, ódon várrom árnyékában szinte visszarepültünk a múltba.

A napi programtervet teljesítve indultunk Zombor városába a szálláshelyünkre, a Magyar Polgári Kaszinóba. Finom vacsorával, baráti szeretettel fogadtak bennünket a kaszinó vezetői és dolgozói. A sűrű program ellenére is nehezen tértek nyugovóra a gyerekek, sok volt az élmény, amit meg kellett osztaniuk a szobatársakkal.

2.nap 2023.04.20.

A második napi programunk is nagyon színesnek ígérkezett. Reggeli után városnézésre indultunk Zomborban. Sétáltunk a belvárosban, gyönyörködtünk a korabeli épületek szépségben, majd megérkeztünk a Megyeházához. Ott már vártak minket. Bejártuk az épületet, majd a díszteremben előadást hallgattunk meg a város történetéről és megtekintettük a Zentai csata című 28 négyzetméteres óriásfestményt, amelyet Eisenhut Ferenc alkotott a millenniumi kiállításra, valamint érdeklődéssel hallgattuk meg a festmény Megyeházába szállításának történetét. A zentai csatában, 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő herceg vezetésével, a szövetséges keresztény sereg győzelmet aratott Elmas Mehmed nagyvezír által vezetett török seregen. Jelen volt II. Musztafa szultán is. Az alkotást 1896-ban mutatták be Pesten, 1898-tól a zombori megyeháza falát ékesíti. A vászonra festett műremek hét méter széles és négy méter magas, azaz 28 négyzetméter felületű. A kerete fél méter szélesfaragott, aranyozott. Ez a festmény a régió legnagyobb méretű olajfestménye. A festményt Bács-Bodrog vármegye rendelte meg 1895-ben és 12000ft-ot fizetett érte. A műremeket a Dunán szállították Pesttől Zomborig, majd fogatosok vitték a Megyeházáig. A kép viszont nem fért be az ajtón, sem az ablakon, ezért a díszterem erkély felőli bejáratát kellett megbontani, hogy bevihessék a terembe. 120 éve van ezen a helyen ez a remekmű.

Innen a Szent István kéttornyú templomba mentünk, ahol láthattuk a csodálatos szobrokat, vitrázsokat és freskókat. A templom1860 és 1901 között épült neoromán stílusban, 1902-ben szentelték fel, majd a rendházat, amelyet a templom déli falánál emeltek 1905-ben adták át a karmelitáknak. Különleges volt számunkra, hogy az oltárt Árpád-házi szentek ábrázolásai díszítik. Láthattuk a 3 manuálos és 47 regiszteres orgonát, amely az egykori Jugoszláv Királyságban a harmadik legnagyobb volt.

Következő állomásunk a Karmelita kolostor volt. Itt találkoztunk egy karmelita pappal, kísérőnk fordításából megtudtuk, hogy a rendház alapkövét 1904-ben rakták le, és 1904 decemberében a templomot és a rendházat a karmeliták tulajdonába helyezték. A zombori karmeliták a Magyar Sarutlan Karmelita Rend harmadik legnagyobb rendházában éltek és dolgoztak. A rendtartományok az egyházi feladatokat felosztották egymás között, Zombor fő feladata a teológiai képzés volt. A mai napig lakik a kolostorban egy szerzetes. A rend történetének meghallgatása után a gyerekek kérdéseket tehettek föl az atyának, aki szívélyesen válaszolt nekik.

A kolostortól a Belvárosi templomba sétáltunk, itt is gyönyörködtünk a Pazar díszítésben, a freskókban a gazdagon díszített szent szobrokban. Itt tudtuk meg, hogy régen csak a férfiak ülhettek le a templomokban, a nőknek állniuk kellett.

Utunk következő célállomása a Sváb Múzeum volt. Itt a tolmács hölgy bemutatása alapján megismerkedhettünk a korabeli szakmákkal és eszközeikkel, a hagyományos konyha, szinte ugyanúgy nézett ki, mint a hagyományos régi magyar konyhák. A gyerekek közül sokan mondták is, hogy ugyanilyen volt a dédmamájuknak. Megnéztük a szakmai minősítő papírokat, a mestervizsga okleveleket, a cipész, a fafaragó, a varró szakma és a földműves szakma eszközeit. Azután egy másik teremben II. világháborús fegyvereket, a német megszállás alatti szerb hősök és a német katonai vezetők fotóit. Sajnos a Városi Múzeum megtekintésére már nem volt idő, mert mennünk kellett ebédelni, mert a délutáni program keretén belül nagy távolságokat kellett utaznunk.

Szálláshelyünkhöz visszamenet közben ismét megkóstoltuk a szerb fagylaltkülönlegességeket, ebéd közben a finom leves és a tányéroknál nagyobb bécsi szeletek után megkóstolhattuk egy helyi ételkülönlegességet a csevapot.

Ebéd után azonnal indultunk autóbusszal Bezdánba az emlékmúzeum megtekintésére. A múzeum emlékhelye a II. világháború egyik legnagyobb ütközetének, amelyben a Jugoszláv Népfölszabadító Hadseregben megközelítőleg 800 zombori és környékbeli harcos is részt vett. A gyerekek itt előadást hallgattak meg a múzeumi előadótól, megtekintették a falon elhelyezett térképen a német haderő területfoglalását a védekező seregek mozgását. A háborús események időbeni sorrendjét. Sokáig időztünk a kiállított fegyverek és az üvegszekrényekben elhelyezett katonai öltözékek előtt.

Az emlékmúzeum megtekintése után Horvátországba utaztunk, a Duna túlpartjára a Bezdáni emlékművet megtekinteni. Az emlékmű előtt Dr. Maruzsa Zoltán Viktor ismertette velünk a történelmi eseményeket. Megtudtuk, hogy a Vörös Hadsereg katonái és a partizán alakulatok megalapozták Baranya megye felszabadítását a német megszállás alól. A csata, 1944, november 11-től november 30-ig tartott. Pár nap alatt a Vörös Hadsereg körülbelül 2000 katonája vesztetti itt az életét. Az emlékművet Antun Augustincic építette. Az obeliszk 27 méter magas, a tetején egy nyolc méter magas bronz Győzelemszobor van. Az emlékmű 1297 elesett katona maradványait őrzi. Az épület lábazatán kőbe vésett csatajelenetek vannak.

Az emlékmű megtekintése után visszatértünk a szálláshelyünkre, ahol pihenőidőt kaptak a gyerekek, készülődtek a vacsora utáni gyermekdiszkóra. Ismét nagyon finom vacsorát kaptunk, igazi szerb halászlét és pizzát. Sajnos kisebb létszám tudott jelen lenni a diszkóban, mert a zombori Testvériség-Egység Általános Iskola diákjai, akikkel találkozni szerettünk volna nem voltak jelen, mert az iskolában náluk akkor volt a tavaszi szünet. A kis csalódottság ellenére hatalmas bulit rendeztünk. Voltak egyéni és csoportos táncolók a diszkó végén pedig kört alkotva elénekeltük az Ismerős arcok együttes Nélküled – című dalát, kicsit meghatódva, hiszen másnap indultunk haza és igazából mindenki maradni szeretett volna.

Igazi meglepetés volt a gyerekek számára, hogy mielőtt nyugovóra tértek volna, éjfélkor Dr. Maruzsa Zoltán Viktor vezetésével elindultunk, hogy megkóstoljuk a szerb nemzeti süteményt a burekot. A legtöbb gyermeknek nagyon ízlett ez rétestésztához hasonló tésztából készült sós túrós sütemény. Jókedvűen, jóllakottan tértünk nyugovóra.

3.nap 2023.04.21.

Péntek reggel korán kellett kelni, gyorsan csomagolni. A reggeli után kicsit szomorúan búcsúztunk vendéglátóinktól megköszönve a szívélyes vendéglátást, a mihamarabbi viszontlátás reményében.

Elkezdődött a kirándulásunk utolsó napi programja. Mielőtt elindultunk volna Szabadkára, még volt időnk emléktárgyakat vásárolni. Az egyik utcában pont akkor volt virágkiállítás és kirakodóvásár. Itt szabadprogram keretén belül a gyerekek csoportosan indultak nézelődni, vásárolni.

A vásárlás befejeztével hamarosan elindultunk Szabadkára, kirándulásunk utolsó állomáshelyére. Miután megérkeztünk, már vártak ránk a Karrierépítő Központ munkatársai, akik egy városfelfedező játékot állítottak nekünk össze. A hosszú sétánk során megnéztük a Főteret, a gyönyörű szecessziós épületeket a Belvárosban.

Az első csodálatos épület, amit megcsodálhattunk kívülről a Raichle palota volt. Kísérőnk előadásából megtudhattuk, hogy Raichle Ferenc építész építtette 1904-ben. 1970-tőla város képzőművészeti galériája működik az épületben. Középső része ívelt kialakítású, Zsolnay-kerámiába foglalt kalotaszegi motívumokkal díszített fülke. Hatalmas, szívmotívumokkal ellátott vaskapuja van. Részletgazdag díszítésű, pompás építmény. Mellette a parkot, ahol az előadást hallgattuk, a palotát tervező egykori tulajdonosról Raichle Ferencről nevezték el.

Innen tovább sétáltunk a sétáló-utcára a Korzóra. Itt egymás mellett nagyon sok patináns századfordulós házat láttunk. Rengeteg elegáns üzlete, bankokat és cukrászdákat. A bank ajtaján a gyűjtögető szorgalmat a méh szimbólum mutatja. Az utca végén álla Nemzeti Színház épülete.  Megtekintettük a Ferencesek temploma előtt elhelyezett óriási festett tojást, amelyet a horvát Kapronca-Kőrös megye képviselői ajándékoztak Szabadkának. Elmesélték nekünk, hogy a Ferencesek templomában található a Fekete Boldogasszony kápolna is, amelynek ereklyéje a Fekete Mária kegykép. A történet alapján Heródes katonái elől úgy sikerült elrejtőznie Máriának a kis Jézussal, hogy cigányasszonynak öltözött. Ezt örökíti meg a kép.

Következő állomásunk a Zsinagóga volt. Egy nagyon kedves idegenvezető előadásából tudtuk meg, hogy Szeged pályázatot írt ki a Zsinagóga megépítésére. Komor Marcell és Jakab Dezső tervei második helyen végeztek a pályázaton, így a városiak örömére Szabadka átvette a munkát, így Európa egyik legszebb zsinagógája kapott helyet Szabadkán. 1902-ben épült. Lépcsőzetes, fiókokkal ellátott padsorokkal, ami egyedülálló Európában. Egyedülálló, hogy a magyar szecesszió jegyeit képviseli az épület. Megcsodáltuk a virágos dekorációkat, páva, tulipán, rózsa díszítőelemeket, amelyek a homlokzaton és az ólomüvegeken is megtalálhatók.  Cserepei a pécsi Zsolnay Porcelángyárban készültek. A földszinten 850 férfinek, a galéria 550 nőnek adott helyet a szertartások alatt.

Kirándulásunk utolsó kulturális épülete a szabadkai Városháza volt. Már messziről látszott a hatalmas épület, a csodaszép Zsolnay tetőfedő díszítő cserepek, szintén Zsolnay porcelán csempeburkolatot kapott az intézmény bejárata előtti téren található gyönyörű, mélykék színű szökőkút is, amely sajnos nem üzemelt az ottartózkodásunk ideje alatt. Szabadka központjában a szecessziós épület a díszes építészetével a város meghatározója lett. 1908 és 1910 között épült. Közel 6000 négyzetméter területen 16000 négyzetméter használható felülettel, 76 méter magas toronnyal rendelkezik. Felmentünk a 45.5 méter magasan lévő kilátóba ahonnan gyönyörű volt a kilátás a városra. A toronyban 4 óra van, amely a világ négy égtája felé mutatja az időt.  Az emeletre márványlépcsők vezetnek, itt a gyönyörű díszteremben kerül sor a Képviselő testület üléseire, klasszikuszenei koncertekre, esküvőkre, fontos összejövetelekre. 16 csodálatos színes ólomüveg ablaka rendkívüli látványt nyújtott. Az épületben található a Városi Közigazgatási Hivatal, a városi hivatalok, a történelmi archívum, bankok. Itt egy képviselő hölgy tartott nekünk előadást az intézmény működéséről, majd Dr. Maruzsa Zoltán Viktor adott interjút a Pannon RTV-nek a Vajdasági kirándulásunkról, a Határtalanul programról (https://pannonrtv.com/rovatok/regio/hatartalanul-dunaharaszti-diakok-jartak-szabadkan). Óriási élmény volt számunkra, hogy ott lehettünk.

 Hazaindulásunk előtt a gyerekek óriási örömére betértünk a szabadkai McDonald’s-ba. Miután mindenki jóllakott, fagylaltoztunk a hazaindulás előtt. Hazafelé a tompai határátkelőn léptünk Magyarország területére. Az úton végig zenét hallgattunk, énekeltünk. Dunaharasztira kicsivel 19 óra után gördült be az autóbuszunk.

 Köszönettel tartozunk Dr. Maruzsa Zoltán Viktornak (Zoli bácsinak) a sok tartalmas, színes előadásért, a segítő munkájáért. Életre szóló élménnyel gazdagodtunk, a diákok és a felnőtt kísérők is egyaránt. 

Készítette: Czékmán Dóra
osztályfőnök