Újabb alkotások ének órán
Remek alkotások születtek egy másik osztály ének óráján is, ahol zenét hallgattak és rajzoltak közben…
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
HUNYADI JÁNOS DEUTSCHE NATIONALITÄTEN GRUNDSCHULE HARAST
Remek alkotások születtek egy másik osztály ének óráján is, ahol zenét hallgattak és rajzoltak közben…
Az alábbi írások Tünde néni ének óráin születtek. Minden alkotás alapja ez a kép, valamint Debussy alábbi műve.Számtalan, jobbnál jobb történet született, melyeket Tünde néni fáradtságot nem ismerve begépelt és most közzé is tesz. Az irományok úgy jelennek meg itt, ahogyan a gyerekek papírra vetették: kisebb hibákkal, betű kihagyásokkal. Ezeket szándékosan hagyta meg a szövegek […]
3D témában rendeztünk előadásokat, a fenntarthatósági témahét során. Második bemutatónkat Németh Donát 5.a osztályos tanulónk tartotta 2019. március 21-én.
Megérkezett az iskolai könyvtárba Harry Potter! (Köszönet érte Ligetiné Gúzs Franciskának!)
3D témában rendeztünk előadásokat, a fenntarthatósági témahét során. Első bemutatónkat Vigh Anna Mira 6.b osztályos tanulónk tartotta 2019. március 19-én.
A Témahét célja, hogy fenntarthatóság üzenetét a pedagógusokon és diákokon keresztül közvetítse az egész társadalom felé. Iskolánk 2016 óta minden évben csatlakozik a programhoz, rendhagyó tanóráink az ENSZ által elindított kampány keretében megfogalmazott, fenntartható fejlődést szolgáló 17 GLOBÁLIS CÉL valamelyikéhez kapcsolódnak. A környezet védelme és a fenntarthatóság érdekében egyre több civil, szervezet és önkormányzat tesz […]
A dokumentumokat április 11-12-én, a beiratkozás alkalmával kell kitöltve, aláírva, az adatkezelési tájékoztatókkal együtt beadni az intézménybe! A szülők 2019 április 1-től már választhatják a gyermek általános iskolai beiratkozásakor az online ügyintézés lehetőségét, amelynek során az adatokat a KRÉTA rendszer felületén, vagy a https://eugyintezes.e-kreta.hu weboldalon történő regisztráció után otthonról is kitölthetik. Az online jelentkezést követően […]
2019. március 19-én ismét megrendezésre került házi sakkversenyünk. A versenyzők közül 1. helyezést ért el Paroda Márk 8.a osztályos tanulónk, a 2. helyen Ódor Norbert 6.a osztályos tanulónk végzett, a 3. helyezést Varszámisz Richárd 7.b osztályos tanulónk szerezte meg, továbbá 4. helyezett lett Lőrincz Kristóf 6.a osztályos tanulónk. Gratulálunk minden versenyzőnek!
A könyv hősei kamaszok. A szerző a fiatalokat érintő problémákat feszeget. Egymáshoz, szülőkhöz, tanárokhoz való viszonyokról szól: vetélkedésekről, zűrös kihívásokról, szerelemről.