Film, könyv, kirándulóhely ajánlók…

NYÍLT NAPMegváltozott időpont: 2025. április 9., szerda (Kisiskola Fő út 69.)Bemutatóórák, igazgatói tájékoztató a szülők számára 8:00- 12:00 REGISZTRÁCIÓ szükséges
Szomorúan tudatjuk, hogy elhunyt iskolánk egykori tanára, Dr. Sárospataki Györgyné, Eszti Néni Eszti néni 1969-1997-ig tanított a Hunyadi – akkor
Kedves hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulók! Az online történelem verseny harmadik, utolsó fordulójában Magyarország 12-13. századi történelmében kalandozunk. A
A kisiskola diákjai március 13-án kokárdát tűztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére. A 3.a és 4.e osztály tanulói verses,
Minden évben március 14-én ünnepeljük a matematika világnapját, a nemzetközi pi -napot. Ezen a napon a világban mindenhol versenyeket, játékokat
Diákjaink immár negyedik alkalommal, hagyományosan részt vettek a a Pénzfutamon,a Pénzhét elnevezésű  témahét keretében.  A reál munkaközösség szervezésében  március 6-án
Iskolánk először 2008-ban nyerte el az Ökoiskola címet, majd ezt követően 2016. január 30-án megkaptuk az Örökös Ökoiskola címet is.
A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt több intézmény közösen szervezi, többek között: az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium,
A Hunyadi kisiskolában az elmúlt hetek igen izgalmasan teltek! Farsangi projekthetünkön különböző feladatokat kaptak az osztályok és gyerekek. Tavasz várásaként