Tengernyi lány és nő van a világban, de egyetlen hölgy van, aki elhozza nekünk a telet. Az ünnepeket, a karácsonyt, a farsangot, és sok más örömet.
Történt azonban egy napon, hogy a hölgy nem jött el, és a nagyvilág nem értette miért, s hogyan. Az emberek útra keltek és keresték. Volt, aki égen, volt aki földön, de már csak három nap maradt a tél eljöveteléig. Minden ember hitét vesztette, de megjelent egy különös ifjú, történetünk itt kezdődik.
Fekete színű ruhája, komor tekintete Igazán félelmetes volt, egyedül a bőre volt kék. A népek féltek tőle, nem tudták mi célból van itt s mi ő, ki ő. A fiú megjárt minden királyságot és egy levelet postázott a királyoknak az állt benne: A Télhölgyet elrabolták saját szememmel láttam, egyetlen módja van a megtalálásnak, hogy fogjatok össze királyok és válasszatok egy-egy legényt, akivel elindultok a messze földi jéghegyhez.
A királyok így is tettek a legnagyobb hatalmú és birtokú Valentin király, a számára legkedvesebb katonáját hozta el: Gergelyt, a kis birtokú, de neves nagy király Ábel unokaöcsét Danit hozta el. A kevésbé dicső, de tiszta szívű Csobán a szeretett fiát: Antont, s végül az új icipici királyság vezetője Hamilkár, egy paraszt fiút választott, mikor megkérdezte a nevét, annyit válaszolt: nekem nincs nevem nem is volt, nem is lesz.
A királyok elindultak a jéghegyhez hosszú út volt, s már csak két nap maradt, de megérkeztek. Leszálltak a lovakról, üdvözölték egymást, de a jeges tájon és a nagy jéghegyen kívül semmit sem láttak, Mikor előjött a komor, kékbőrű ifjú. Azt mondta innentől csak a legények jöhetnek vele. És ekkor csettintésre a jéghegy elmozdult, s alatta egy lépcső volt. A komor ifjú elmondta a legényeknek, hogy innen bizony csak hárman jönnek vissza. Hosszú, s veszedelmes út vár rájuk. Nekem a Télhölgy volt a mindenem amióta nincs itt, a szívem olvad. Lementek a lépcsőn és egy jeges, fagyos várost láttak, de nem akármilyent, itt a jég szürke, s a hó fekete volt, Az ifjú megszólalt a legényekhez:
Ez nemrég még a Télhölgy gyönyörű birodalma volt, azonban mára már a csalódottságé, és a búé.
A legények megkérdezték az ifjút, hova tartanak, mire a válasz az volt:
– A forrósághoz, és a tűzhöz, hol egy nagyon erős, de annál gyengébb szívű, kegyetlen vezért keresünk.
Mikor már látták a birodalom határait egy óriási tűzfalhoz érkeztek, A legények megijedtek nem tudták, mi lesz. Ekkor nevenincs előrelépett az ifjú mellé, majd megfogta a kezét. A többiek nem értették mit csinálnak, de egyszer csak kéken kezdett izzani nevenincs szeme, s karjait továbbra is fogta az ifjú, és egyszer csak nevenincs, elterült, elengedte az ifjú kezét, s a tűzfal eltűnt. Az ifjú elmondta:
– Nevenincs többé, nem mehet innen el, földi létét áldozta ahhoz, hogy átjussatok a tűzfalon, s megküzdjetek a kegyetlen zord vezérrel. A szívetek maradjon tiszta ez az egyetlen mód a győzelemhez, innen egyedül mentek tovább.
Így elindultak hárman: Gergely, Dani, és Anton. A forróság népe néhány rosszarcú zsoldosból, és sima falusi emberekből állt. Volt ott egy idős fekete csuklyás vénember, meg is kérdezte Anton, hogy tudja-e hol a vezér. A vénember azt mondta:
– Menjetek el a Vöröskő palotához!
Így is tettek, nehéz volt megtalálni, de tudták, hogy meg kell hálálniuk nevenincsnek dicső tettét. Mikor a palota előtt álltak nem láttak egy őrt se, sem őrszemet. Bizakodva be is léptek a palotába csupán három karddal a vezér ellen. A falakon csicsás díszek, festmények voltak, olyan volt a hely, mintha minden boldogság elszállott volna. A folyosó végén egy hatalmas kapu várta őket. Beléptek, s ott ült a vezér lángoló trónján, mellette pedig a Télhölgy egy kis cellában volt, minek rácsai izzó fémből voltak.
A vezér így szólt:
Az emberiség három gyenge legényt küldött ellenem? Hiszen nekem erőm olyan, akár egy sárkányé! Még a nemes Télhölgy se volt elég hozzám, azt hiszitek majd ti legyőzhettek?
Előre lépett Gergely és azt mondta:
Nagy hatalmú és erős vagy, de soha nem állnál ki egy bajtársadért, képtelen vagy szeretni, ünnepelni, mulatni, feláldozni mi hárman nem azért jöttük, hogy végezzünk veled hanem, hogy visszavigyük a Télhölgyet. Ekkor kardot ragadtak mindhárman és különös mód kéken lángoló fegyverek lettek. Mindent kockára téve a három legény neki futott a vezérnek és egyszerre beledöfték kardjukat. A cella kinyitódott és a város kék lett és jeges„ szintúgy a Tél birodalom is visszanyerte kékben pompázó fagyos de kellemes színét.
A Télhölgy odament a három legényhez, s így szólt:
– Most ti emberek megtanultátok, hogy a cél elérése áldozatokkal jár, és csak összefogással győzhettek. Jutalmul még millióévnyi boldog telet, és örömet hozok nektek és minden embernek becsüljetek meg engem, mert ha nem a forróság elnyel.