Kategória: Könyvtár

Szeptember utolsó hetében (Benedek Elek születésének évfordulójára emlékezve) immár nyolcadik alkalommal szenteltünk egy egész hetet a magyar népmeséknek s velük együtt a magyar népi kultúrának. Idén az „Én elmentem a vásárba…” címet adtuk a programoknak. Ennek jegyében hirdettünk rajz és népmesei kvíz versenyt, s az aula dekorációja is ezt tükrözte. Reggelente az iskolarádióból értesülhettek tanulóink […]

Read more

„Könyvtár”-nak nevezzük, pedig csak egy csoportszoba, lassan megtelő könyvespolcokkal. Mert kell a lelkünknek a tudat, hogy van hová betérni – otthoni olvasnivalóért, vagy épp órai munkához „kutatni”, esetleg kevés szabad percünkben a könyvszagú, színes lapokat forgatni. Tagintézményükben több más pedagógiai célunk mellett fontos szerepet szánunk az olvasóvá nevelésnek is, aminek szükségességét az anyaiskolai és a […]

Read more

Kiss Ottó, József Attila-díjas író, költő – számos gyerekkönyv szerzője- immár második alkalommal volt iskolánk vendége. 2019 március 22-én a Tagintézmény 3-4. osztályosainak mesélt a versírás rejtelmeiről, érdekességeiről. Felolvasott költeményeiből, és az azokból készült kisfilmekből is levetített néhányat. A gyerekek értő közönségnek bizonyultak s az író-olvasó találkozó végén záporoztak a kérdések Kiss Ottó felé. A […]

Read more

A KÖNYVTÁR NYITVA TARTÁSA Hétfő, Szerda: 8- 14,30-ig Kedd, Csütörtök, Péntek: 8- 15,30-ig Az iskolai könyvtár több, mint 5000 kötettel várja olvasóit. Ezek részben a könyvtári szabadpolcokon (kölcsönözhető), részben a kézikönyvtárban (nem kölcsönözhető), részben tantermi letétként kerültek elhelyezésre. Az iskola minden tanulója és dolgozója használhatja az iskolai könyvtárat a nyitvatartási időben. Alkalmanként 1 db (indokolt […]

Read more

A témahét bevezetéseként, február 14-én néhány felső tagozatos diákunk ellátogathatott a Dunaharaszti Hírek szerkesztőségébe. A kedves fogadtatás után következett az érdemi munka. Csoportképet készítettek, majd rövid ismertetőt kaptak a gyerekek az újságszerkesztés világáról. Választ kaptak arra, hogyan készül a városi újság. Megtudták milyen gépek és eszközök szükségesek egy sajtótermék elkészítéséhez. Végül pedig a csoportkép felhasználásával […]

Read more

Iskolánkban a Könyvhét elnevezésű témahét keretében, február 20-án került megrendezésre a rendhagyó irodalomóra. Inczéné Molnár Ágnes kolleganő szervezésében, a Szépírók Társasága által vendégünk volt Abody Rita író műfordító, kreatív írás oktató.Abody Rita esztétika-angol-könyvtár szakon végezte a bölcsészkart, majd újságoknál, kiadóknál dolgozott szerkesztőként. 1995-ben egy irodalmi ösztöndíjjal New Yorkba került, ahol két évet töltött. 1999-től dialógusíróként, […]

Read more

A könyvhét elnevezésű témahéten tanulóinknak könyvtárlátogatást szerveztünk, ezzel is erősítve a gyermekekben a könyv iránti tiszteletet és szeretetet. Iskolánk szinte valamennyi felsős osztálya magyar-, illetve énekóra keretében ellátogatott az iskolai könyvtárba. Könyvtárosunk, Inczéné Molnár Ágnes nagy szeretettel várta a gyerekeket, akik megismerkedhettek a könyvtár használatával. Felfedezhették milyen könyvek találhatók a polcokon, mit kell tudni a […]

Read more

A témahét keretében február 21-én a 7. órában lehetőséget biztosítottunk a Könyvcsere akcióra. Ennek lényege az volt, hogy a diákok behozhatták a már olvasott, elcserélhető könyvüket/könyveiket és cserébe annyit vihettek haza, amennyit hoztak. Fontos volt hangsúlyozni, hogy nem lomtalanításra hívtuk tanulóinkat, hanem csereberére! Diákjaink izgatottan várták és éltek is a lehetőséggel. Szép számmal, összesen 22 […]

Read more

A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában 2019. február 18. és február 22. között szerveztük a KÖNYV, ÚJSÁG és egyéb KIADVÁNYOK HETÉT. A témahét nyitónapján a rádión keresztül ismertettük a témahéthez kapcsolódó programokat. A nyitónap máris egy olyan közös eseménnyel indult, melyre a 7. és 8. évfolyamos diákjainkat invitáltuk. Vendégül láttuk Mikó F. László […]

Read more