Szerző: suliadmin

Iskolánk csatornaparti épületében kánikula idején minden évben nagy és megoldhatatlan problémát jelentett a meleg elleni védekezés, a tantermek szellőztetése, hűtése. Az idei tanévben szülői kezdeményezésre, és az osztályok szülői közösségeinek támogatásával, összefogásával megvalósult a tantermek klimatizálása, mind a 10 osztály tantermébe felszerelésre került 1-1 klímaberendezés. Köszönjük a Csati-suli diákjai és pedagógusai nevében: Vighné Bacsó Mónika […]

Read more

Iskolánkban először, az idei tanévben, 2024. november 29-én emlékeztünk meg Skócia védőszentjéről, Szent András apostolról. A hét elején az angol faliújságot megtöltöttük információs anyaggal, természetesen angol nyelven J.  Iskolarádión keresztül tájékoztatást kaptak a gyerekek arról, hogy olvassák el az anyagot, hiszen ehhez kapcsolódóan egy verseny is lesz. Pénteken skót dudaszót hallhatott mindenki, majd néhány vállalkozó […]

Read more

2024. november 20-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem határozatlan időtartamra szóló együttműködési megállapodást kötött a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolával, mint Partnerintézménnyel hallgatói jogviszonyban álló tanár szakos hallgatók iskolai szakmai gyakorlatának biztosítása céljából. Az iskolai gyakorlatok célja, hogy a hallgatók az Egyetemen elsajátított elméleti tudást iskolai környezetben gyakorlati ismeretekkel egészítsék ki és képesek legyenek […]

Read more

A Kreisz Cecília kistérségi német szépkiejtési versenyen (2024. november 29.) az alábbi eredményeink születtek: alsó tagozatosok:   2. helyezett: Maruzsa Flóra Sarolta 4.d felkészítő: Martonné Szatmári Olga Nagy Martin Alex 4.d felkészítő: Martonné Szatmári Olga különdíjas: Kovács Emma Gréta 4.b felkészítő: Kovács Ágota felső tagozatosok:   3. helyezett: Kiss Dániel 5.a osztályos tanulónk felkészítő: Lénártné Németh […]

Read more

Kedves Diákok! Kedves Szülők! Iskolánk csatlakozik a „Válts egy csokit mosolyra!” felhíváshoz. Szeretnél segíteni, hozz egy csokit az iskolába, add le a titkárságon, vagy a tanáriba. A program szervezői állami gondozásban élő gyermekek részére juttatják el a csokikat. Adományaidat 2024.12.06-ig várjuk. Köszönettel a DÖK nevében: Kissné Bogoly Nóra https://www.agotaalapitvany.hu/hir/valts-egy-csokit-mosolyra-2164

Read more

2024. november 23-án, szombaton 10 órától került sor a Rubik50 elnevezésű rendezvényünkre a dunaharaszti Laffert Kúriában. Egy érdekes és újszerű rendezvénynap és verseny volt, ahol a célunk az volt, hogy megmutassuk, milyen sokféleképpen lehet kihasználni a Rubik-kocka nyújtotta lehetőségeket. A rendezvény elején Nyári Ildikó tartott előadást Rubik Ernő életéről, pályafutásáról, találmányairól. Voltak bemutatók, ahol a színek világába […]

Read more

2024. november 20-án a matematika és természettudományos  munkaközösségünk 7 diákkal vett részt a ráckevei Ady Matematikaversenyen. Az induló diákjaink és felkészítő tanáraik:   6. oszt. felkészítő 7. oszt felkészítő 8. oszt. felkészítő Nagy Krisztián Szekrényesné Tahy Klára Golcs Kristóf Szekrényesné Tahy Klára Fedor Csongor Kaltenecker Anita Tóth Márk Vikor W. Tóth Mara Ráski Zsombor Szekrényesné Tahy […]

Read more

Karácsonyi vers idén is készült, s közben város, iskola, ragyogóan szépül. Versenyre kelhetsz idén is bátran, éghetsz te is igazi sütési lázban. Az idei feladat egy adventi koszorú, ha nem eszi meg senki, nem leszel szomorú. A koszorúalap nem lehet fenyő, a mézeskalácstészta idén most a menő. Süsd ki hát a tésztát, ne hozd ide […]

Read more