„Ha Márton jókedvű, kemény lesz a tél, a borús Márton borongós telet ígér” – jósolja a következő évszak időjárását az egyik Márton-napi népi megfigyelés. Egy biztos: a mi Márton-napunk november 11-én verőfényes, enyhe és vidám volt…
De ki is volt Szent Márton?
Valamikor réges-régen a mai Magyarország területe a Római Birodalomhoz tartozott. Savária városában, a mai Szombathely környékén élt egy kisfiú, akit Mártonnak hívtak. Apja római katona volt, fiát is annak szánta. Felnőve tehát ő is páncélban, lóháton ülve kardozott a csatákban. Bátorsága mellett nagyon jószívű is volt, ahogy ezt egy történet is tanúsítja: egy hideg téli napon az út szélén didergő koldust látva saját drága köpönyegét félbevágta, és egyik felét a szegény emberre terítette. Később egy olyan álmot látott, melynek hatására otthagyta a hadsereget, megkeresztelkedett, és szerzetes lett belőle. Nagyon szerették mindenütt, mert jószívű volt, és mindenkinek próbált segíteni. Az emberek püspöknek akarták választani, de Márton ezt nem szerette volna, ő egyszerű életet akart élni. Az őt kereső emberek elől ezért egy ólba bújt, de a libák gágogásukkal elárulták. Így aztán megtalálták őt, és mégis püspök lett belőle. De ezután is ugyanolyan szerény és jószívű maradt. Legendás jóságáért később szentté avatták, és máig is nagy tiszteletnek örvend Európa legtöbb országában. A Márton-napra elkészített lámpásaink pedig azoknak a jócselekedeteknek a fényei, melyekkel mi is segíthetünk másoknak.
Mint szinte minden évben, idén is felelevenítettük Szent Márton történetét a „Csati-suliban”, ezúttal német nyelven, a 3.d osztály emlékezetes előadásában. (A műsor megtekinthető ezen a linken: https://youtu.be/cpYnH9r-JjY) Aznap délelőtt már a szokásos libakereső játék is nagy sikert aratott – köszönet a felső tagozatosoknak a cukorkás libákért! Délután a műsort követően Márton-dalokat énekelve körbejártuk az iskolaudvart a saját készítésű lámpásokkal, utána pedig illatozó teával és friss kaláccsal is emlékeztünk arra, hogy jót tenni, jónak lenni mennyire jó.
