A verseny célja A verseny célja, hogy a 3. és 4. évfolyamos tanulók játékos formában ismerkedjenek meg az űrkutatással, a
Eredményhirdetéssel zárult a Zenei Világnap a Dunaharaszti Hunyadi János Iskolában. Október 1-jén méltóképpen ünnepelte a Zenei Világnapot a Dunaharaszti Hunyadi
Minden évben október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját.  A Csati - suliban közös, csoportos alkotásra hívtuk a gyerekeket. Pályázatot hirdettünk
2025.október 3- án a Sport-szigeten került sor a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola szervezésében az „Októberi Hősök Emlékére
Első alkalommal került megrendezésre a Csati-suliban az Erntedankfest, vagyis a terményünnep. A népi hagyományok szerint szeptember végén befejeződnek a földeken
2025. szeptember 26-án a Csati-suli kis diákjaival is csatlakoztunk a Magyar Diáksport Napjához. A reggel  egy közös zenés tornával indult,
„10 év – 10 hónap – 10 program” Iskolánk csatornaparti telephelye az idei tanévben ünnepli átadásának 10. évfordulóját. Az egész
A Kisiskola diákjai és pedagógusai vidám tánccal ünnepelték a Magyar Diáksport Napját,  szeptember 26-án, pénteken, igazi lendülettel és lelkesedéssel. A
Idén 10. alkalommal rendezte meg a Petőfi-ligetért Baráti kör a „Szeptember végén” elnevezésű városi szavalóversenyét, amelyre szép számmal neveztek tanulóink.
2025. szeptember 21-én, szombaton kollégáink: Bodonyi Ildikó, Bolyki Ágnes, Drahos Ancilla, Kardos Mária, Martonné Szatmári Olga és Pálfi Andrea részt