Tisztelt Szülők!

Üdvözlöm Önöket a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola Facebook oldalán és honlapján! Kérem, olvassák el az alábbi összefoglalómat a német nemzetiségi nyelv oktatásáról, a hagyományápoló tevékenységeinkről és mindarról, amivel a nyelvi képzés területén büszkélkedünk.  

Vighné Bacsó Mónika
igazgató

A NÉMET NEMZETISÉGI NEVELÉS-OKTATÁS MÚLTJA, JELENE, JÖVŐJE

Bevezető

Városunkban a XVIII. századtól kezdődően él német ajkú lakosság. Számuk a történelem folyamán erősen lecsökkent, de az itt maradottakban mindig megvolt s ma is megvan az igény, hogy utódaik nemzetiségi nevelésben-oktatásban részesüljenek. Természetesen ez az igény nemcsak a leszármazottakban merül fel, hanem – kihasználva azt a jelenséget, hogy ennek a nemzetiségnek a nyelve, a német világnyelv –, rajtuk kívül is sokan szeretnék gyermekeiknek megadni a lehetőséget, hogy a német nyelv és irodalom magas szintű elsajátítása mellett megismerkedjenek egy Magyarországon (lakóhelyükön) élő nemzetiség történelmével, hagyományaival, szokásrendszerével. Iskolánk már nemzedékek óta biztosítja ezeket a lehetőségeket diákjainak. Miután a település jelentősen asszimilálódott, a tanulók nemzetiségi származását tekintve az osztályok heterogén összetételűek, így aztán sokuk a nemzetiségi témákról itt hall először. Éppen ezért kiemelt cél az ismeretközvetítés, a hagyományőrzés, a más kultúrák tiszteletére nevelés, illetve a nemzetiségi öntudat erősítése. Fontos a tanulók érdeklődésének felkeltése a nemzetiségi témák iránt.

Városunkban a kulturális élet nem képzelhető el a német nemzetiség jelenléte nélkül, színvonalas rendezvényeik, ünnepeik, az azokon való részvétel mindannyiunk hétköznapjait színesítő esemény. Így a nemzetiségi kultúrát megőrző nevelő-oktató munka túlmutat a köznevelési intézmények falain, azokon belül pedig a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola esetén alapvető feladat.

Német nemzetiségi oktatás a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Iskolánkban a 2023/24-es tanévben a 38 osztály közül 9 osztály angol orientáltságú, 29 osztályunk tanul német nemzetiségi nyelv és irodalmat és német nemzetiségi népismeretet, ezen belül 7 osztály vesz részt a bővített nyelvoktató képzésben. Összesen tehát az iskola 856 tanulójából 615 diák tanul német nemzetiségi nyelvet.

A hagyományos nyelvoktató osztályokban a német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyat az első évfolyamtól heti 5 tanórában oktatjuk, a többi órán a tanítás nyelve a magyar nyelv. A német nemzetiségi népismeret tantárgyat külön – heti 1 órában – oktatjuk, és további heti 1 órában német néptáncot is tanulnak diákjaink a testnevelés óra keretében.

A 2012/2013-as tanévben került bevezetésre a bővített német nemzetiségi nyelvoktató forma, melynek keretében a német nemzetiségi nyelv és irodalom, a német nemzetiségi népismeret, illetve nemzetiségi néptánc mellett diákjaink még legalább három tantárgyat tanulnak a nemzetiség nyelvén. Ez az alsó tagozaton a pedagógusok szakos ellátottságától függően a környezetismeret, az ének-zene, a rajz és a technika tantárgyak. Felső tagozaton a bővített osztály beindítása óta a matematikát valamint a történelmet tanítjuk német nyelven is. A 2023/2024. tanévtől kezdődően a testnevelés tantárgy kapcsolódott be a kétnyelvűségbe, így a németül beszélő testnevelő tanárok jelentősen tudják bővíteni a tanulók szókincsét. A német nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelvű órák a bővített nyelvoktató osztályokban a heti órakeret harmincöt százalékát teszik ki. Idén a felső tagozaton a heti 4 órás testnevelés tantárgy által még ennél is nagyobb százalékban beszélnek németül a tanulóink.

Célunk a hatékony nyelvoktatás, a német nemzetiségi hagyományok ápolása, őrzése, valamint az identitástudat formálása.

 A nyelvi szint elérésének megállapítására a 4. és a 7. évfolyamok végén ún. „Hunyadi nyelvvizsgát” szervezünk. A cél elérése érdekében – a mindenkori tárgyi és a személyi feltételek függvényében – alsó tagozaton lehetőség szerint osztálybontással tanítjuk a nemzetiségi német nyelvet, a felső tagozaton pedig alacsonyabb létszámú osztályokban folyik az oktatás. Mindezeken felül a felső tagozaton tehetséggondozó foglalkozásokat tartunk a délutáni órákban, ahol a nemzetiségi német nyelv még alaposabb elsajátítása, a beszédközpontú nyelvhasználat, a versenyekre való felkészítés és a továbbtanulásra való felkészülés valósul meg.

A német nemzetiségi nyelv oktatása intézményünk fő profilja 1969 óta. Ennek megfelelően a nemzetiségi német nyelvet oktató tanárok igen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nyelvhasználat ne csak a tanórai keretek között valósuljon meg. Az idei tanév novemberében is sor került a hagyományos „Leseratte” olvasópályázatra, melynek során a tanórákon kívül is találkoznak német nyelvű irodalmi művekkel a tanulóink. Ez az iskolai olvasóverseny már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A 4. és 5 évfolyamos diákok a gyermekolvasmányok kapcsán játékos feladatokat oldanak meg. A helyezettek az intézményi költségkeretből értékes jutalmakat kapnak, jellemzően német nyelvű könyveket.

Adventi projektünk az immár hatodik éve megrendezésre kerülő Mézeskalács város verseny a 4 – 8. évfolyamokon. A nyelvi munkaközösség tagjai hirdetik meg és szervezik a kiállítással záruló projektet.  Az éppen aktuális téma köré a diákok mézeskalácsból elkészítik pályaműveiket, melyeket az iskolában kiállítunk. A kiállítás minden évben nagyon látványos és nagy sikert arat a diákok körében.

Márton-napra az alsós osztályok évek óta lámpást készítenek. A felsősök a hagyományos libakereséshez készítették a kicsiknek a libákat, amit ők idén is nagyon vártak már. Minden tanévben feldolgozzuk Szent Márton legendáját, jelentetekkel, versekkel, énekekkel készülnek az alsós németes osztályaink.

Az elmúlt időszakban több alkalommal hívtunk külsős előadókat, akik a német nemzetiségi kultúrát mutatták be diákjainknak. Így tartottak nálunk előadást: a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének költői, írói: Angela Korb, Christina Arnold, Csilla Susi Szabó, Robert Becker, Josef Michaelis, Nelu Bradean Ebinger és Stefan Valentin. Az előadást Schuth János elnök úr, a Neue Zeitung hetilap főszerkesztője vezette be.  A szerzők saját műveiket illetve azok részleteit adták elő német nyelven. A szövetségtől iskolánk számos irodalmi kiadványt kapott ajándékba, melyeket a nemzetiségi német irodalom tanítása folyamán tudtunk hasznosítani. 2022-bent tartott nálunk előadást és bemutatót: Kettererné Bauer Mónika, óvodapedagógus, aki az iskola fennállásának 115. évfordulója alkalmából a „Megérkeztem” című könyvét mutatta be. A kiadvány összefoglalja a Dunaharasztin élő német nemzetiség szokásait, hagyományait, kultúráját, ő maga pedig ismertette a sváb ünnepköröket, a dunaharaszti svábok egykori és mai életét. Ugyanígy tartott előadást Péhl Gabriella magyartanár kollégánk, aki a dunaharaszti és a soroksári svábok hagyományait, ételeit ismertette meg diákjainkkal. Vendégünk volt Hommer Anna, aki a nemzetiségi viseletről tartott előadást.

Iskolánk tehetséges tanulói részt vesznek különböző versenyeken, így az elmúlt években többek között:

– az ÉMNÖSZ „Faschings- und Ostertraditionen in meinem Wohnort” elnevezésű rajzversenyén,

– a Kreisz Cecília német szépkiejtési online versenyen,

– a Madách Gimnázium által meghirdetett német nyelvű csapatversenyen,

– a német nyelvi szépolvasási versenyen,

– az „Es weihnachtet schon” országos egyfordulós, német levelezős csapatversenyen,

– a Grimm online német nyelvi szótárversenyen,

– az országos levelezős Volkskunde versenyen indultunk.

Diákjaink német nemzetiségi néptánc oktatásban is részt vesznek, tánctanáruk: Gallaszné Lada Noémi valamint Kovács Ágota. Kovács Ágota vezetésével a Hunyadi 115 iskolatörténeti kiállítás megnyitóján a 4.a osztály mutatta be először közönségnek a tanárnő „Sieben Schritte zum Tanz” című koreográfiáját nagy sikerrel.

A fenntartó fedezetet biztosít az iskola pedagógiai programjában meghatározott, nemzetiségi nevelő-oktató munkát segítő tanórán kívüli tevékenységek megvalósítására is. Ilyenek például a Kinderoktoberfest, kirándulások és anyaggyűjtés a németség lakta vidékeken, nyelvi tábor német nyelvterületen (Németország, Svájc, Ausztria), saját hagyományőrző programok szervezése, egyéni, ill. csoportos kutatás, projektmunka, lámpáskészítő műhelymunka, Márton-napi lámpás felvonulás. Németes osztályaink 6. osztályban erdei iskolába mennek, ezeket jellemzően olyan településekre szervezzük, ahol a nemzetiségi német kultúra domináns.

Intézményünk 2017-ben a „Hunyadi Csillagai” névvel elnyerte a Regisztrált Tehetségpont címet, majd a 2019/2020. évi akkreditációs folyamatban való részvétel eredményeként az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet kapta meg. A felsős nyelvi munkaközösség nyelvtanárai a heti órarendi órák alkalmával rendszeresen végzik a tehetséggondozást kisebb létszámú csoportokban, így tanulóink célzottan készülnek a nemzetiségi ismeretekből, valamint tudatosan felkészítjük őket a német nyelvet oktató középiskolák követelményeire. (DNG, KLG)

Emellett törekszünk arra, hogy aktív szerepet vállaljunk a város nemzetiségi hagyományőrző programjaiban is.

A német nemzetiségi nyelv és irodalmat tanító kollégák nagyon aktívak.

A Csati-sulinkban létezik már a 2022/23-as tanévtől egy olyan drive-on elérhető szakmai anyagokat tömörítő kincsestár, amibe a kollégák az alsó tagozaton használt németes anyagokat töltik fel és használják.

A 2023/24. tanév elejétől a felső tagozaton is elkészült egy a google drivon található könyvtár, melyben a felső tagozaton használt német tankönyvekhez készített feladatlapok, valamint a Hunyadis vizsgához és a német középiskolai felvételikhez osztják meg egymás között a nyelvtanár kollégák a meglévő anyagaikat, dokumentumaikat.

A 2023/24-es tanévben nagy előrelépést jelent, hogy a 7. évfolyam diákjai notebookokat kaptak 2023 novemberében. Azóta a 7.d osztályban minden tanulónk a nyelvórákon és a német nyelvű matematikaórákon remekül ki tudja használni a notebookok által nyújtott előnyöket.

Az alsós nyelvi munkaközösség németes tagjai: Bolyki Ágnes, Bodonyi Ildikó, Drahos Ancilla, Halász Erzsébet, Kardos Mária, Kovács Ágota, Martonné Szathmári Olga, Pálfi Andrea.

A felsős nyelvi munkaközösség németes tagjai: Kaltenecker Anita, Lénártné Németh Mónika, Molnár Nikoletta, Pálné Wessenhoffer Ágnes, Száraz Krisztina és Vezér Nóra.

Munkájuk kimagasló, elkötelezettségük példaértékű a német nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a német nemzetiségi népismeret tanítása és a kultúraközvetítés területén.

A 2023/24. tanévben az intézmény kapcsolata a Dunaharaszti Német Nemzetiségi Önkormányzattal szorosabb lett. Igyekszünk lehetőséget biztosítani arra, hogy az önkormányzat tagjainak megmutassuk a szakmai életünket, a német nemzetiségi kultúrához kapcsolódó programjainkat. Köszönjük a DNNÖ anyagi támogatását, mellyel nemcsak a programjaink színvonalas megvalósítását biztosították, hanem az alábbi eszközök, segédanyagok megvásárlását is lehetővé tették:

  • táblafilcek, táblakréták, szalag- és táblamágnesek, laminálófóliák, fénymásolópapír,
  • Grimm gyerekszótárak (30 db),
  • a német nemzetiségi népismeret oktatásához igényes segédanyagok,
  • a felső tagozatos nyelvtan tanításához használható könyvek a közös könyvtárba.

Bízunk a DNNÖ-vel való további hatékony együttműködésben és a tanulókért végzett eredményes közös munkában!

Iskolánk három csapattal vett részt 2018. november 22-én német nyelvű játékos csapat versenyen a Pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnáziumban. Második helyezett
Dunaharaszti város 25 éve ápol testvérvárosi kapcsolatot a németországi Altdorf városával. Ennek köszönhető, hogy iskolánk partnerintézményre találhatott az altdorfi középiskola