A tanév utolsó dalos megmérettetése a tököli ,,Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola ,,Szárnyaló Pünkösdi Népdalünnep Országos Döntője volt. A szokásostól eltérően idén már háromfordulós versennyé alakult. A népdalünnep fordulói az iskolai, helyi válogatók, azaz a házi népdaléneklő versenyek voltak. A második forduló az Online Elődöntő volt. Az első forduló továbbjutóinak műsorairól videó-felvételeket kellett készíteni és elküldeni a versenyt szervezőknek. Ez alapján a szakmai zsűri döntötte el, hogy kiket juttattak be a döntőbe, amelynek a Tököli Művelődési Központ és Könyvtár adott otthont. Iskolánk felső tagozatáról öt csoportos és egy egyéni produkciót neveztem. Előadásukban sarudi, hevesi, dunántúli, érsekcsanádi, sárközi népdalcsokrokat, valamint summás dalokat hallgathatott meg a zsűri. Nagy örömünkre minden nevezett versenyzőnk bejutott a döntőbe. A rendezvény 2026. május 29-én került megrendezésre. A tanévben 6 versenyen vettek részt a felső tagozatos diákjaim. Nagyon szép eredményeket értek el, ugyanakkor tudásanyaguk bővült, új éneklési stílusokkal és módokkal ismerkedtek meg. Nagyon örülünk, hogy idén is sikerült öregbíteni a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola hírnevét is.
Czékmán Dóra
Eredményeink:
Huncutkák – Szívhez Szóló Fülemüle – ezüst minősítés
Barna Gertrud Anna, Ráski Dorka, Szűcs Maja 6.a
Kicsi pacsirták – Aranytorkú Sárgarigó – arany minősítés
Borsos Boróka, Csipak Noémi, Maruzsa Flóra Sarolta 5.d
Mákszemek – Aranytorkú Sárgarigó – arany minősítés
Czeglédi Hanga, Csillik Zoé, Csordás Anna 5.a
Rezedák – Aranytorkú Sárgarigó – arany minősítés
Borsos Boglárka, Maruzsa Mária Borbála 7.a
Porcsinkák – Gyémánt Hangú Pacsirta – kiemelt arany minősítés 6.b
Gyomlai Anna Léna, Kiss Hanna, Nagy Regina, Soltész Johanna
Egyéni fellépő:
Geraszko Jekatyerina Viktorovna – Gyémánt Hangú Pacsirta – kiemelt arany minősítés 5.e














