Egy múzeumpedagógiai óra keretében látogattunk el József Attila szülőházába, amely most emlékmúzeumként fogadja a látogatókat Budapesten, a Gát utca 3. szám alatt. A szépen felújított emlékszoba falain a költő verseivel, fotóival, személyes tárgyaival ismerkedtünk. A tárlat vezetője megidézte nekünk a XX. század elejének hangulatát, irodalmi életét, a kávéházak világát, majd a tragikusan rövid életű költőóriásról beszélgettünk. Az előadás végén kiültünk egy kicsit az udvarra, élvezve a tavaszi napsütést, és visszagondoltunk az 1905-ös ferencvárosi bérházra, amelynek egyik kis, 25 m2-es lakásában nyomorgott József Attila két lánytestvérével és a Mamával. Emlékét verseiben őrizzük!