Idei ballagásunkat rendhagyó módon szűkebb körben tartottuk meg, ezért az otthon maradt családtagoknak online közvetítést biztosítottunk. Két kamera állásból tettük
Plakátokat terveztünk az eseményre... És még több plakátot...
A "Tervezünk és játszunk!" c. programunk keretén belül robotika napot szervezünk március 24-én (kedd) délután 13 órától a suli tornatermében.
Szombaton (március 7.) rendezték a Serdülő Országos Diákolimpiai döntőt! Iskolánk két judokával indult a versenyen! Baráth József 36 kg-ban diákolimpiai
A szerdai foglalkozásokon nem csak készítjük hanem mindig ki is próbáljuk a játékokat. Most a kinyomtatott Quarto játékot próbáltuk ki...
Magyarország 2015-ben csatlakozott először ahhoz, az Európa szerte közel 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, melynek célja, hogy már fiatal
Febr. 24-én a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében filmvetítés volt tornatermünkben és azt követően kötetlen beszélgetés.
Palacsintát szinte az egész világon készítenek, minden nemzetnek megvan a saját palacsintája, ezért nem véletlen, hogy a palacsintának világnapja is