A Covid-járvány sok mindent elvett tőlünk: nyugodt hétköznapokat, mozgalmas hétvégéket, emlékezetes ünnepnapokat – és ezekkel együtt az „igazi” diákélet lehetőségét is. Hozott viszont digitális oktatási időszakokat, karantént és rendkívüli szüneteket. De mi itt a Tagintézményben nem adjuk meg magunkat! Ha sokkal ritkábban és óvatosabban is, de igyekszünk a lehetőségekhez képest olyan közösségi élményeket teremteni, melyekre majd kellemes emlékként tekinthetnek vissza elsős-másodikos kisdiákjaink.

A szürke télvégi hétköznapokat elsőként a február 2-diki „Medve-napunkkal” törtük meg. Az iskolába érkezve is az eget lestük: vajon a medvének lesz-e alkalma megijedni az árnyékától és visszabújni a barlangjába? Szerencsére borús nap ígérkezett… A projektnap tanóráin is a medvével foglalkoztunk: megismerkedtünk az életével, a róla szóló dalokkal, versekkel-mesékkel, számtanpéldákba foglaltuk, megörökítettük a rajzainkon és egyéb alkotásainkon. A folyosókon medve-napi faliújságot és maci-kiállítást is a láthattak a gyerekek. A nap végén az udvaron gyülekezve nagy lelkesedéssel „fogadtuk a medvét”, akivel azután osztályaink sorra le is fotózkodtak.

Természetesen a járványhelyzetben a megszokott nagy farsangi mulatságunk is elmaradt. „Kárpótlásul” a február 12-i pénteki projekt-napunk a farsang jegyében telt. Már reggel szinte mindenki jelmezbe öltözött, így zajlottak a tanórák is, melyeken a farsangi szokásokkal, ételekkel, dalokkal ismerkedtünk, farsangi álarcokat, maszkokat alkottunk. Az egyik szünetben pedig vijjogó boszorkány-csapat lepte el a folyosókat: a termeken végigvonuló boszi-tanítónénik igyekeztek kisöprűzni a téllel együtt a rosszkedvet, a betegséget és talán a rosszaságot is mindenkiből, aki az útjukba került. Minden osztályról készült jelmezes csoportkép, és a farsangi bohócunkkal egyenként is fényképezkedhetett, akinek kedve tartotta. A délután pedig már az önfeledt „bulizásról” szólt – igaz, ezúttal szigorúan osztály-keretben.

Február utolsó napjaitól az egyik emeleti vitrinünkben egy igazán modern témával foglalkozó, és pillanatok alatt nagyon népszerűvé vált kiállítás látható: Németh Donát Péter, iskolánk 7.a osztályos tanulója a saját „termékein” keresztül mutatja be a kicsiknek tehetségterülete, a 3D nyomtatás világát és lehetőségeit.