A Polgár Judit nevével fémjelzett Sakkpalota-programmal 2014-ben találkoztam először a szigethalmi Gróf Széchenyi István Általános Iskolában megrendezett szakmai napon. Akkor megragadott az óra hangulata, amely nem egészében volt sakkpalotás óra, hanem az óra része volt a sakk.

Ezután felvettük a kapcsolatot a DMTK sakkszakosztályával, akik akkor is és azóta is maximálisan partnerek a megvalósításban. Támogatásukkal elvégeztem a szükséges 30 órás képzést.
Az órákon használt szemléltetőeszközök egy részét magunk készítettük el, de nagy segítséget kaptunk a fenntartótól és a sakkszakosztálytól.
2015-től szakköri szinten, 2016-tól pedig tanóraként tanítom a programot. 2 szakkörben ( 3. évfolyam és 4. évfolyam) és a 3.e osztályban pedig bontott csoportban ismerkednek gyerekek a sakkal.

A program nem kifejezetten sakkozni tanít, hanem komplex képességfejlesztés mellett, megtanulnak a gyerekek játszani is. Az órák felépítése is ezt követi.
A gyerekek értékelése első évfolyamon és második osztály félévekor szöveges értékeléssel történik, ezután osztályzatot kapnak.

A tapasztalataimat először 2017-ben 3 bemutató órán igyekeztem átadni. 2 órát belső tapasztalatátadásként a mi iskolánk pedagógusainak, egyet pedig a tankerületünkből érkező, erre nyitott kollégáknak tartottam. Ezt 2018 tavaszán is folytattuk kibővített formában. A szomszédos települések iskoláiból látogattak el hozzánk érdeklődő kollégák.A bemutató óra mellett délutáni sakkversenyt és játékos feladatokkal tarkított „sakknapot” szerveztünk.