Az advent kezdetével eljött a karácsonyi vásárok ideje. Budapesten több helyen is megrendezésre kerül ilyen vásár, pl. a Bazilikánál és a Vörösmarty-téren. Ilyenkor sok ember látogat oda, mi is így tettünk. 2018.12.07-én tehát elindultunk egy rövid osztálykirándulásra.

Első úti célunk a főváros központi részén található, Vörösmarty téren megrendezett karácsonyi vásár volt. Az odavezető utat tömegközlekedéssel tettük meg (villamossal és hévvel). Mikor megérkeztünk gyönyörű látvány tárult a szemünk elé. Feldíszített fenyőfák, világító karácsonyi fények. Egy órányi szabadidőt kaptunk, így mindenki elmehetett vásárolni, enni és inni valamit. Nagyon sok árus volt, nagy részük kézműves termékeket árult, de lehetett kapni meleg italokat és ételeket is.

Ezután a Hungarikum Élményházba mentünk. Itt párokba kellett állni és minden pár kapott egy tabletet. A kiállítás szobáiban különböző helyeken, QR-kódokat lehetett találni, majd ezeket kellett tablettel leolvasni. A kódok Magyarország büszkeségeiről szóltak. (Pl. tudósok, feltalálok, és magyar ételek.) Összesen 35 QR-kód volt, hamar sikerült megtalálnunk ezeket. Miután mindenki végzett beálltunk egy osztálykép készítésére.

Ezt követően az óriáskerékhez mentünk, vagyis a Budapest Eye-ra. Ekkor már sötét volt, így kivilágítva láthattuk a magasból a gyönyörű Budapestet. Az óriáskeréken összesen négy kört mentünk, mindannyian nagyon élveztük. Hazafelé a karácsonyi fényvillamossal utaztunk, amely a Dunakorzón haladt végig.

Nagyon jól érezte magát az egész osztály, sokat nevettünk és egy új élménnyel gazdagabban tértünk haza.